DIÓ – Dublini Iskola és Óvoda
2015. szeptemberében nyíltottuk meg kapunkat a Dublin és környékén élő magyar családok gyermekei számára. Iskolánkban és óvodánkban szakképzett, tapasztalt, lelkes pedagógusok foglalkoznak a gyermekekkel.
A DIÓ alapelvei közé tartozik, az aktív olvasóvá nevelés továbbá célunk, hogy a gyermekeket aktív szinházlátogatóvá is neveljük. Ehhez lehetőségeinkhez mérten lépéseket is teszünk.
A 2018/2019-es tanévben elinditottuk kibővítve a négyosztályos alsótagozatunkat felmenő rendszerben a felső tagozatot, továbbá Mákszemek néven zenés-mondókás, játékos foglalkozást, emellett a magyart tanulni vágyó felnőttek számára a magyar mint idegennyelv oktatását.
Célunk, hogy a gyermekek megtanuljanak helyesen beszélni, írni és olvasni magyarul, hagyományainkon keresztül játékosan tanuljanak. Programunk részét képezi a magyar nyelv és irodalom oktatásán túl történelmi, honismereti, környezeti alapismeretek átadása.
A kedves érdeklődő bepillantást nyerhet életünkbe a www.facebook.com/dublini.iskola.ovoda Facebook oldalunkon. Mindenkit várunk nagy szeretettel! 🙂
A koronavírus megmutatta, hogy még mindig az élet a legnagyobb rendező, hiszen tavaly tavasszal egyik napról a másikra változtatta meg mindenki életét a világjárvány. A DIÓ tanárainak és diákjainak is alkalmazkodniuk kellett a váratlanul kialakult szituációhoz. Örömmel jelentjük, hogy a … Olvass tovább >>> Az elmúlt hetek intézkedései alaposan felforgatták az emberek életét, és mind tudjuk, hogy emögött a koronavírus (SARS-CoV-2) mumus áll. A csapból is ez folyik, főként cseppfertőzéssel terjed, vagy érintkezés útján. Ezért mindenkit megkértek, hogy maradjon otthon lehetőség szerint. Végezzék a … Olvass tovább >>> A Dublini Iskola és Óvodában – DIÓ – farsangi foglalkozás volt betervezve 2020. február 29-én. Nem úgy kelt fel még a nap sem az ír fővárosban február 29-én, s ezt szökőévben egyszer teheti meg Dublinban. Talán épp ennek köszönhető, hogy … Olvass tovább >>> Január 25-én a második alkalom a magyar kultúra jegyében telt. Megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról, majd ezt követően érkezett Dublinba az Aranyalma Páros. Gebri Bernadett és Vaskó Zsolt ketten egy csapat, két előadással lepték meg az iskola diákjait. Először az … Olvass tovább >>> Még itt csenghet fülünkben ahogy a petárdák és tűzijátékok hangja végigsöpört a városon ahogy éjfélt ütött az óra december 31-én, de immár itt az új év, s itt a DIÓ, az új évtized első tanítási napja is! Lássuk, mivel foglalkoztak … Olvass tovább >>> Kezdjük a kicsikkel, ahogy mindig is és haladjunk szépen sorjában. December hónapot írva rohamosan közeledik a karácsony, az ünnepi hangulat és készülődés szinte mindenhol megtalálható. Nincs ez másként az ovisok körében sem, ahol most Vendel óvóbácsi vezetésével a karácsonyi időszakra … Olvass tovább >>> Dió a nappaliban
Suli iskolapad nélkül
Szökőévi farsang Dublinban
Jelentkezz a DIÓ-ba!
Aranyalma Januárban
2020-ban is DIÓ! Az évtized első foglalkozása
Mesébe szőtt ének, zene kicsiknek és nagyoknak, újra Aranyalma Páros Dublinban
Tél és annak minden velejáróra