Lurgan (Co. Armagh, Észak-Írország) leghíresebb asszonya Margorie McCall. Sírfelirata szerint egyszer élt, de kétszer temették el.

Valamikor az 1700-as évek elején Margorie megbetegedett. Magas láz gyötörte, amelyet sehogy sem tudtak csillapítani. Végül megállapították, hogy Margorie meghalt. Nem akarták megkockáztatni, hogy a betegség tovább fertőzzön, ezért arra kérték Johnt, Margorie férjét, hogy minél hamarabb szervezze meg a temetést.

John szerette volna lehúzni a neje ujjáról az arany jegygyűrűjét, de az asszony keze annyira bedagadt, hogy az ékszert nem lehetett eltávolítani, ezért azzal együtt temették el. Hamar híre ment a környéken, hogy Margorie gyűrűje bekerült a koporsóba. Néhány sírrabló is tudomást szerzett az esetről, és az éj leple alatt kiásták a frissen eltemetett nőt, hogy megszabadítsák drága terhétől. Hagyományos úton ők sem tudták lehúzni a gyűrűt, ezért úgy döntöttek, levágják Margorie ujját.

A legenda szerint, ahogy a penge belevágott az asszony húsába, Margorie felsikított, amivel halálra rémítette a sírrablókat. Miután a tolvajok félelmükben elszaladtak, Margorie kikelt a koporsóból, és haza vonszolta magát. Állítólag John amint meglátta a halottnak vélt nejét, holtan rogyott össze. Ő tényleg meghalt, Margorie viszont később újraházasodott, és több gyermeke született.

Amikor meghalt, ezúttal végleg, ugyanoda temették, a Shankill Graveyardba, ahol ma is megtekinthető a sírja. Úgy tartják, esténként a szelleme körbejár a temetőben, hogy elijessze a sírrablókat.

Comments are closed.