Nagy nap a mai, emberünk kertes házba költözik. Nem Dublinba, kisvárosba, ahol mindenki köszön a másiknak, ha kell, ha nem. Anyus beülteti a gyermeket egy óriási kartondobozba, kezébe nyom egy halom filctollat. Rajzolj, fiam! A gyermek így már nincs láb alatt.
Miközben anyus nekiáll kirámolni, emberünk feladata az összes műszaki cikk beüzemelése. Komoly művelet ez, mivel Írországban a háromágú konnektor dívik, de nekik vannak Magyarországról hozott kétágú dugós dolgaik is. Emberünk, mint ahogy a pók szövi a hálóját, úgy fonja egymásba a hosszabbítókat. Egész elégedett a végeredménnyel, míg anyus meg nem jegyzi. De aztán ez a sok vezeték ne látszódjon! Emberünk szemmel veri anyust, s kimegy a kertbe, hogy felszerelje a parabolaantennát is.
Még mindig nem tért napirendre afelett, hogy az írek a kertben tartják a fűtőolajat. Nem ám a sufniban, a tartály ott figyel csak úgy a szabad ég alatt. És nem lopja el senki belőle az olajat??? Emberünknek ezt nehéz elhinni, de bekukucskált a szomszédok kertjeibe is, mindenkinél ugyanúgy van a tartály, ahogy náluk. Az ingatlanos elmagyarázta, lesz fűtés, ha van olaj a tartályban, csak le kell kapcsolni a kapcsolót a falon. Mert Írországban minden kapcsoló akkor van felkapcsolva, ha lekapcsolod. Anyusnak ezt még nem sikerült megszoknia. Naponta nyolcszor is benyit a fürdőszobába, mert a kapcsoló állásából nem mindig biztos benne, hogy ég-e a villany vagy sem. Emberünket az jobban zavarja, hogy a fűtéskapcsolóhoz időzítő is tartozik, de nem ám hőmérséklet alapján szabályoz. Be tudja állítani, hogy akár három óránként is bekapcsoljon. Akkor kellene bekapcsolnia, ha hideg van, nem? Gondolja emberünk, de most a parabolaantennával foglalkozik. Marhanagy tányér kell ide! Majd meggebed alatta, míg felviszi a létrán. Teszi ide, teszi oda, anyus bentről navigálja. Most nem jó, most jó! Parabolaantenna, pipa.
Emberünknek vizelni kell. Felmegy az emeletre, mert ez is egy olyan ház, ahol vécé csak ott van, a földszinten nincs. Minden lépésére recsegve-ropogva felel a padló. Faszerkezet, az emeletben beton az nincs egy csepp sem. Így azt is hallani, ha egy nagyobb légy landol odafenn. Bár meg kell hagyni, Írországban nagyra nőnek a legyek. Emberünk benyit a vécébe. Elámul, mert a fal fele sötétlila, másik fele barackvirág. Itt sem kell sokat időzni! Na, de az albérletek drágák, ennyi pénzért megszokja ő a színpompás vécét is.
Emberünk visszatér a földszintre, ahol anyus kétségbeesve fogadja. Nem tudok, hova pakolni! Anyus feladja a leckét. Polcos szekrény kell. Az írek, ki tudja, miért, nem szeretik a polcos szekrényt, ők a vállfásra esküsznek. Így emberünknek polcos szekrényt találni, persze jó áron, nem is feladat, hanem küldetés. Emberünk leül a net elé, hátha szerencséje lesz. Némi idő elteltével az egyik szekrény alatt azt olvassa, minek tettek bele felesleges polcos részt. Az elégedetlen ír vásárló (tuti nem magyar) emiatt csak egy csillagot ad a szekrénynek. Ez kell nekünk! Kiált fel emberünk. Micsoda mázli! Örül nagyon az egycsillagos szekrénynek, mint anyus az akciós tejnek, pedig négy óra szerelés vár rá.
Közben anyus főzni próbál, de a villanytűzhelyen egy örökkévalóság után sem forr a víz. Ezt neked! Int be anyus a fazéknak. Mit csinálsz, anya? Kérdezi a gyermek a dobozból. Főzök. Rajzolj csak, fiam! Anyus elővarázsolja az egyik csomagból a vízforralót, abban forralja fel a vizet, s tölti át a lábasba. Na, tessék! Probléma megoldva! Rém büszke magára.
Estére emberünk elkészül a szekrénnyel. Ügyes vagy, apa! Öleli át a térdét a gyermek. Jesszusatyaúristen! Hogy nézel ki? Emberünk nem tudja, sírjon vagy nevessen. A gyermek bokától tokáig csupa irka. Fürdés! Adja ki a vezényszót anyus. Bekapcsolják az elektromos zuhanyt. A víznyomás minimális, de legalább a hangja brutális. A gyermek visítva kirohan, ő ilyen hangos zuhannyal nem fürdik. Gyere, beülhetsz a kádba! Ajánlja fel emberünk, de anyus a fejét rázza. Elmosogattam az összes meleg vizet. Akkor, fiam, most így maradsz! A gyermek diadalittas indiántáncot lejt.
Emberünk leül a kanapéra. Balján anyus, jobbján a gyermek. Jó nekünk, gondolja emberünk így a rumli közepén. Bekapcsolja a tévét. Odakint kitartóan mossa az eső a ház falát. Először csak egy-két tévécsatorna kezd el rángatózni, majd elmegy az összes adó, pedig még a reklámblokk végére sem értek. Sebaj! Pattan a gyermek, lelkes mohikán, hóna alatt tablet. Nézzünk mesét! Nézzünk. SpongyaBob jó lesz? Sose volt jobb.