Emberünk lelkes. Ma offos, vagyis szabadnapos. A természetbe vágyik, az úti cél: Kildare megye, Curragh. Megnézzük olyan-e az ír puszta, mint a Hortobágyon! Anyus is rábólint, bár az cseppet sem tetszik neki, hogy ő ül a kormány mögött. Én ma szabadnapos vagyok, rázza le emberünk. Nincs mit tenni, anyusnak vezetnie kell.
Anyus utál vezetni, pedig az ír sofőrök egész türelmesek. Kell is a türelem ilyen szűk utakhoz! Pufog anyus, de emberünk nem veszi fel a kesztyűt. Ő ma szabadnapos, ő ma nem vezet. Most nézd meg! Két centire van a szomszédos kocsi visszapillantója. Zúgolódik anyus. Amúgy meg hova húzódjak le, ha kőkerítés van!? És tessék! Megint egy híd, és megint kanyarban! Miért építik az írek kanyarba a hidakat? Emberünk csak a vállát húzogatja, csendesen derül az asszonyon. Lollipop kell, visít a gyermek. Majd veszünk nyalókát, ha megérkeztünk.
Már megérkeztünk? Kérdezi anyus. Akár az is lehet, hezitál emberünk. Elvesznek a zöld halmocskák hullámai között. Lollipop kell, emlékezteti őket a gyermek. Keresünk egy büfét, csitítgatja anyus. Nézd azt a táblát! Labdaveszély! Keresztülvezet a közút a golfpályán. Anyus ösztönösen behúzza a nyakát. Mit csinálsz? Ez nem kabrió! Röhög emberünk és vele a szemtelen gyermek. Anyus duzzogva továbbhajt. Nemhogy büfé, de rajtuk kívül egy szál ember sincsen a környéken, csak a birkák. Emberünk észreveszi, harminccal sem mennek. Mi bajod? Kérdezi anyust. Nem láttad a táblát? Ez már nem a golfpálya, ez egy lőtér! Világosítja fel anyus, és szaporán pislog jobbra, balra. Na és aztán! Lőgyakorlat idején biztos lezárják az utat. Most nem volt lezárva, akkor haladjunk. Szeretnék inni veled egy kávét! Morog emberünk. Mi, nők, nem szeretünk lőtéren át közlekedni! Tisztázza anyus a mihez tartás végett, s a gázra lép.
Lollipop kell, a gyermeknél elszakad a cérna. Jól van, szálljunk ki. Felmászunk arra a dombra, hátha onnan látunk valami büfét. Dönt emberünk. Odakint olyan szél van, hogy levegőt venni is nehéz. Megfagyok! Kapaszkodik a kabátjába anyus. Egymásba fogózkodva indulnak felfelé. Körülöttük birkák, tüskés bozót, lábuk alatt selyemfű, felettük a kék ég. Azért ez szép! Üvölt anyus lelilult szájjal. Üvöltenie kell, mert az orkán erejű szél elsodorja a hangját. Az! Üvölt vissza az emberünk. Nincs itt semmi! Hisztizik a gyermek. Dehogy nincsen! Nézd, lövészárok! Mutatja az apja. A gyermek lesújtó pillantást vet nemző atyja felé. Mert, hogy lövészároknak hívják, de attól még ez egy gödör. Azért kábé öt percig leköti, hogy ki-beugrál.
Továbbmennek, fel a tetejére. Körbenéznek. A táj változatlan, néhány lakóház a messzeségben. Hát itt büfé nem lesz. Nem először járnak így. Annál a tónál sem volt, ahol a múlt héten voltunk, emlékszel? Jut eszébe anyusnak. Mi baja az íreknek a büfével? Az ember kirándul, és egy kávét sem tud inni! Ordítja emberünk, hogy anyus is hallja. Azért ezt is kitáblázhatták volna. Ne vásárolni menj a természetbe! Ha nincs vásárló, szemét sincs annyi! Emberünk alapvetően egyetért a természetvédelem szép gondolatával, de a koffeinéhség nagyúr.
Lollipop kell, ordít a gyermek. Jól van, majd lesz. Anyus reszket, de nem feltűnő, mert a szél amúgy is nagyokat dob rajta. Csináljunk egy fotót, ha már itt vagyunk. Nem egyszerű a művelet. A gyermeket tartani kell, különben hamarabb tanul meg repülni, mint úszni. Anyus igyekszik úgy helyezkedni, hogy látszódjon valami az arcából, ne csak a haja. Nem igazán sikerül. Na, ezt a képet sem fogja felrakni a facebookra! Emberünk két-három próbálkozás után feladja. Elteszi a gépet, s csoda történik.
Egy pillanatra eláll a szél, és ők ott állnak összekapaszkodva a ragyogó napsütésben a világnak eme birkasz*ros ír magaslatán. Csupa zöldben, csupa kékben. Emberünk hálás.