A tenger közelsége ajándék piros masnival átkötve. Emberünk, anyus és a gyermek leruccannak Braybe. Viszik magukkal a kutyát, lásson világot ő is. Ezt csak háromszor bánja meg emberünk, mert az ebnek kereken ennyiszer sikerül útközben összehánynia a kocsit. Na, de végre megérkeztünk!
Hétvégén a szép napos idő Írországban egyet jelent a forgalmi dugóval. Emberünk lassú perceken át vánszorog a part menti parkolóban, míg végre sikerül letennie a kocsit. Kiszállnak, aminek talán a kutya örül a legjobban, aki szédelegve tartja kócos fejét a tengeri szélbe. Anyus a friss levegőn fel is veszi a kardigánját, mert bár hivatalosan nyár van, neki aztán nincs melege. Nem úgy a többi írnek!
Mellettük robosztus ír matróna fürdőköpenyben, csattogó strandpapucsokban baktat a városból a part felé. Ő már ruhát sem hozott magával, csak egy törölközőt és persze naptejet. Azt nézd, hogy keni magát mindenki! Ámul anyus nyakig begombolkozva. Naptejben tocsognak körülöttük az emberek, mert a hófehér ír bőr bizony könnyen ég. Mi még fürdőruhát sem hoztunk! Reklamál anyus. Miért, be akarsz menni a tengerbe? Csodálkozik emberünk. Isten őrizz!! Ez a víz tíz fokos sincs. Anyus már a gondolattól libabőrös. Emberünk a klímát ugyan jobban bírja, de pancsolni éppen neki sem támad kedve. A helyiek viszont, kicsik és nagyok, úgy lubickolnak a hullámokban, mintha ez itt a Karib-tenger lenne. Az íreknek ez a nyár. Ki mihez van szokva. Nyár van és kész, bemondták a rádióban, tessék élvezni.
Emberünk egyelőre annak is örül, hogy ezen a partszakaszon lehet kutyát sétáltatni. Jártak már úgy, hogy két óra hánytatós autókázás után derült csak ki, a kiszemelt helyen a kutyákat nem tűrik. De Brayben lehet. Emberünk, anyus és a gyermek elindulnak a kutya után, át a gömbölyű köveken. A gyermek jelzi, be szeretne menni a tengerbe. Szó sem lehet róla! Rázza a fejét anyus. De, ha nekik szabad, akkor nekem miért nem? Visít a gyermek a strandoló ír gyerkőcök láttán. Na, igen. Jól van, bemehetsz. Egyezik bele emberünk. Micsoda? Hördül anyus. Csak a szélére. Felhajtjuk a nadrágodat. Emberünk segít levenni a cipőt, zoknit, és a gyermek már ott sincs. Ha megérzi, milyen hideg a víz, biztos nem fog neki tetszeni. Nyugtatgatja emberünk anyust. Á, nem tetszik a gyermeknek. Imádja! Fülig érő szájjal pocsol, és lót-fut a pici puci lábán. Annyira élvezi, hogy emberünk is kedvet kap a dologhoz. Nem is olyan vészes! Csábítgatja anyust immár bokáig a tengerben, de anyus juszt sem bírja rávenni magát, hogy akár csak a kislábujját is vízbe dugja. Kint marad az ebbel, aki hozzá hasonlóan tartózkodik a nagy kékségtől.
Pucér bácsi! Mutat előre a gyermek. És tényleg. Az egyik szikla mellől hetvenes férfi, ősz Apolló, komótosan sétál ki a habokból. Se gatyában, se zavarban. Mozdulatain látszik, évek hosszú sora óta kialakult napi rutinját végzi. Annyira egy a természettel, hogy emberünk azon kapja magát, rendesen irigyli az öreg csupasz nyugalmát. Gyűjtsünk köveket! Tereli anyus a gyermeket és a gondolatmenetet. Milyen szép! A gyermek lelkesen pakolja a vödrét. Anyus lelki szemei előtt már látja, hogyan fogja a kövekkel kidekorálni otthon a kertet. Ám útjukba akad egy tábla. Ne vidd haza a köveket! Hirdeti a felirat. Bizony, nem szabad. A kert egyelőre követlen marad.
Együnk fagyit! Javasolja emberünk, hogy felvidítsa a gyermeket és anyust. A fagyizó előtt hosszú sor kígyózik. Lehet, még sem volt ez olyan jó ötlet. Majd veszünk valahol útközben! Próbálkozik emberünk, de a gyermek már el van szánva, mint macska a nyávogásra. Fagyit itt és most! Sorba állnak. Az írek ebben egész jók. Bírják a várakozást. Legutóbb emberünknek is leesett az álla, amikor vért adott, mert székeken ültek sorba a véradók, s amint az első szék felszabadult, mindenki természetesnek vette, hogy egy székkel előrébb kell ülnie. Nem volt beszólogatás, szájhúzogatás, jogtalan székbitorlás, csak türelmesen pár percenként felálltak és egy székkel arrébb ültek, amíg sorra nem kerültek.
A gyermek kevésbé bírja az ácsorgást. Döntsd el, milyen szirupot kérsz! Próbálja lekötni emberünk. Írországban ugyanis az utcákon többnyire csak egyféle fagylalt kapható, ezt a vaníliás alapot öntik nyakon az árusok valamilyen sziruppal. Pirosat, dönt a gyermek, és ők egy centivel sem kerülnek közelebb a célhoz. Helyette a gyermek kiszúrja, nem csak fagyit lehet itt venni. Lufi, kislapát, szalmakalap, játéktraktor, csupa olyasmi, amiért emberünknek esze ágában sincs fizetni. De a gyermeknek csillog a szeme, s a sok varázslatos limlom közül kiválaszt egy szélforgót. Emberünk tudja, beteljesedett a sorsa. Már csak abban reménykedik, hogy míg sorra kerülnek, ennyivel megússza.
Nézd, azon a lányon mi van! Ráncolja a szemöldökét anyus. Előttük az egyik tini bélelt, leopárd mintás bokacsizmában feszít köldökig húzott rövid farmernadrágban. Akkor most fázik, vagy nem fázik? Anyus igyekszik nem fennakadni semmin, bár őt úgy nevelték, hogy az utcára még mackóban sem illik kimenni, kivéve, ha az ember valamilyen sporttevékenységet folytat. De itt más pennával írnak. Az írek a munkahelyüket leszámítva tényleg úgy öltözködnek, ahogy kedvük tartja, s magasról tesznek az időjárásra, illetve mások véleményére. Ha kobold mintás pizsamában akarnak elszaladni a boltba tíz tojásért, hát abban fognak. Legfeljebb azon gondolkodnak el egy kicsit, hogy papucsot vagy csizmát rántsanak hozzá. Csak lazán. Anyus is lazul, kigombolja a kardigánját.