Az ír nyelv sorsa akkor fordult rosszra, amikor a sziget angol uralom alá került. Az angol elnyomás egyik sarkalatos pontja volt, hogy betiltották az ír nyelvű oktatást, vagyis az iskolákban kizárólag angol nyelven kommunikáltak a tanárok és a diákok. Az írül beszélők egyre inkább az ország nyugati része felé húzódtak. A folyamatot felgyorsította a szigeten pusztító nagy éhínség, valamint az ezt követő kivándorlási hullám is. Ugyanakkor az érem másik oldala, hogy Írország történelmében számos meghatározó ír politikus is úgy vélte, nincs szükségük az ír nyelv használatára, jövője csak az angol nyelvnek van. Ennek megfelelően volt egy időszak, amikor írül beszélni egyenesen szégyen volt, ezért a szülők mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyermekeik angol anyanyelvűek legyenek. Amióta megalakult az Ír Köztársaság, számos kísérletet tettek az ír nyelv ügyének felkarolása érdekében, de áttörő sikert egyik próbálkozással sem tudtak elérni.

Kötelező tantárgy

Jelenleg az ír nyelv kötelező tantárgy az iskolákban, vagyis aki iskoláskorú gyermekkel vándorol be Írországba, számolnia kell vele, hogy a gyermekének nemcsak az angollal, hanem az írrel is meg kell barátkoznia. Vannak olyan különleges iskolák, ahol több tantárgyat is ír nyelven oktatnak. Az itt tanuló diákok így nyilván jobban elsajátítják ezt a nyelvet, a nagy átlag azonban hiába tanulja, felnőttként csupán egy maroknyi szóra korlátozódik az ír tudása, mivel a mindennapokban nem kényszerül rá, hogy ténylegesen használja ezt a nyelvet. Egy felmérés például kimutatta, hogy az ír rendőrök, akiknek a képzésük során folyamatosan írül is tanulniuk kell, többnyire a legegyszerűbb kérdéseket sem tudják megfogalmazni ezen a nyelven. Mivel sok szülő nem látja gyakorlati hasznát az ír nyelv elsajátításának, szívük szerint nem ragaszkodnának hozzá, hogy a gyermekeik megismerjék ősapáik nyelvét.
A kötelező oktatás alól bizonyos esetekben felmentést is lehet kérni, például ha a diák olyan tanulási zavarokkal küzd, mint a diszlexia. A statisztikai adatokból azonban az derül ki, hogy a felmentést élvező tanulók több mint fele más európai nyelvből eredményes vizsgát tesz. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ezeknek a diákoknak nem a nyelvtanulással, hanem magával az ír nyelvvel van gondjuk. Egyszerűen nem akarnak energiát és időt fektetni az ír nyelv elsajátításába, mert úgy érzik, hogy a jövőben nem lesz rá szükségük. (A bevándorlók gyermekei szintén felmentést kérhetnek a kötelező ír tanóra alól. Erről bővebben itt: http://www.schooldays.ie/articles/exemption-from-irish)

Az ír nyelv sorsa kérdéses, de nem sok jóval kecsegtet, ha maga a jelenlegi miniszterelnök, Enda Kenny, is azt vallja, hogy a kötelező írt el kellene törölni.

Comments are closed.