Hiszen a boldogság nem korlátozódhat december 24-25-26-ra. Mert van egy fontos tulajdonsága. Végtelen. És itt van mindörökkön. Most is. És most is. És most is. Kérdés, hogy engedi –e az ember. Engedi – e hogy zsigerből megborzongjon tőle, és úgy maradjon. Be tudja-e szippantani mélyen, hogy nyelnie kell, vagy szabadjára engedi a könnyet, hadd menjen. Meg tudja-e hallani a csöndben, vagy a zúgó városi zajban, amikor minden és mindenki morajlik a távoli utcákon? Mert nem kívül létezik. Odabent. Megáll-e a napi robot közepén, a reménytelenség vesztett ködében, a semmiben, és felemelt kézzel, nyitott tenyérrel megadja-e magát neki?
Persze, hogy nem könnyű. De nincs súlya, így nem is nehéz.
Az ember legyen felkészülve rá. Bármely pillanatban megtörténhet.