A Dublinban élő magyar festőművész, svájci bemutatkozása után az ír fővárosban is kiállításra készül.

Rabul ejtették a színek, a formák olyannyira, hogy érettségi után munka mellett rajz és festészet előkészítőre járt, majd 10 év grafikusi munka után  jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára, és 2011-ben  mester diplomát szerzett.
Milyen tapasztalataid voltak a festésről az egyetem befejeztével?
Kezdetben spontán és felszabadultan használtam az ecsetet. De tudatlanul. Az egyetemen folyamatosan építettem munkáimba a festés helyes technikáját. Az embereknek szépet akartam festeni, kötelezettségből, szeretetből, megfelelésből. De rájöttem, hogy ennek nincs értelme. Az iskola elvégzése után ahhoz, hogy igazán újra megtaláljam önmagam  az alkotásommal, meg kellett találnom azt a szabadságot, amivel festeni kezdtem. A tudatos szabadságot.
Milyen a viszonyod az elkészült képpel?
Ha elkezdem, megállás nélkül dolgozom rajtuk, ha nem túl nagy a munka, igyekszem még aznap befejezni. Minél frissebben, annál jobb. Nem szeretném túlfesteni őket.
Utána visszatérsz hozzájuk?
Nem. Ha letettem az ecsetet, nem javítom őket. Már nincs közöm utána a képhez, önállóvá válik.
Hogyan tudnád leírni az olvasóknak a munka közben tapasztalt, benned zajló történetet?
Mindenre figyelek, már érzem az olaj festék illatát, mozdul a kezem, az együttes érzés beindít, ráhangol, átvezet abba az állapotba, ami magával ragad, felemel. Semmilyen más élmény nem tudja ezt pótolni. Nem hiányzik semmi, megfeledkezem a telefonomról, a barátaimról, az időről, magamról. Alkotok.
Milyen technikát használsz?
A legnehezebb az olaj, de az “étvágygerjesztő”. Mint mondtam, megérzed az illatát, és el kell kezdened festeni. Az ecset mellett spaklival dolgozom, jó szolgálatot tesz a felületalakításban.
Szeretek szénnel is rajzolni, más a hangulata, könnyedebb.
A rögbiről festettél, mi inspirálta ezt a szokatlan témaválasztást?
Két éve Dublinban nyaraltam, és láttam az emberek lelkesedését a rögbi iránt. Festészetileg izgalmassá vált számomra ez a téma. A feszültségek, a küzdelmek, az izmok összjátékának ábrázolása, az erő megjelenítése érdekelt. A rögbisek érzéseit próbáltam megörökíteni képeimen, meccs, összecsapás közben.
Sokszor felmerül az érdeklődőkben az a kérdés, hogy miért nem olcsó áron adják a festők műveiket.
A festő képe elsősorban attól értékes, amit önmaga, saját jelenlétével belevisz. Abban a pillanatban, amikor felviszi az ecsettel a színt a vászonra, ötvöződik a mozdulat összes addigi tanulmányával, és ez éveket jelent. A kép egy nagy folyam kicsi cseppje, ami a múltból indult és az új festőn keresztül tovább folyik a jövő generáció tapasztalása felé, gyarapítva a szakmát és a kép megrendelőjét újabb és újabb élményekkel.
De a piac is befolyásolja az eladást. Ha a köztudatban mindenki által ismert személy tulajdonába kerül a kép, máris magasabb az ára, nem beszélve arról, ha kézről – kézre vándorol az alkotás és tehetős emberek birtokába kerül. Ilyenkor már leginkább árúcikk látszatát kelti a vászon és nem a festő által megálmodott témát.
Érdemes egy festményt úgy vásárolni, hogy ne a piac által meghatározott munkát válasszák a vevők, hanem hallgassanak a belső hangra, érezzék magukénak a festmény üzenetét, hogy jó érzéssel töltse el őket, ha meglátják az otthonuk falán. Hiszen így talál egymásra az alkotó személye a nézővel. És ez az eszmei lényege az eladásnak. A találkozás.

Mit mondanál az olvasóknak az absztrakt festészetről?

Sokan nem értik, és nincs türelmük az absztrakt képek előtt időzni. Egyszer Kokas Ignác kiállításon voltunk. Nézzük, nézzük a képeket, az iskolatársam el volt ragadtatva. Még nem láttam, igazán mitől. Mit kell ezen nézni? Mentünk tovább, semmi. S amikor a végére értünk, visszafordultam, és végignéztem a festményeken több méter távolságból, hát olyan madarat, vizet, köveket, földet láttam! Akkor megértettem. Elvonatkoztatni valamitől, leegyszerűsíteni a látottakat. Néha a felület adja az élményt, van, hogy a kompozícióval játszanak, vagy a vörös és kék tér-játékával. Sokat segít, ha átfogjuk tekintetünkkel a festményt.
Szóval, ha valamit nem értesz, ne add fel olyan könnyen, menj tovább, vizsgáld meg, nézd körbe, hagyd, hogy szóljon hozzád! Biztosan mond valamit számodra!
Mi a véleményed, bárkiből lehet művész?
Igen, mindent meg lehet tanulni, amennyiben érdeklődik valaki a szakma iránt. El kell engedned magad, és élvezettel dolgozni. Ha hibázol, az sem baj. Tapasztalatból és gyakorlatból tanul az ember. De tudni kell, hogy nem néhány hónap alatt alakul ki a tudás. Éveket kell rá szánni. Mindig jobbá és jobbá válik amit teszünk, és mindig lehet újabb és újabb ismereteket szerezni. Félelem nélkül és örömmel haladni előre. Aki belekezd, élvezni fogja. Ez az, ami úton tart.
Van példaképed a festészetben, akit különösen kedvelsz?
Igen, Jonas Burgert és Jenny Saville- t említeném. Mindketten újat tudnak festeni. Az előbbi festőt a bennszülöttek mozgása, testtartása inspirálta, és ezt a témát a képein tovább tudta gondolni, sajátos virító színvilágával vászonra tudta vinni. Jenny Saville pedig az aktok, portrék, ábrázolását egyéni színkezeléssel, textúrával olyan szépen közvetíti, hogy vonzóvá válik a néző számára.
A köztudatban az a tévhit járja, hogy csak az élvezeti szerek használata hozza meg az ihletet az alkotáshoz. Te is így gondolod?
Szerek használatával soha nem tudtam festeni. A drogok semmit nem tudnak hozzáadni ahhoz, amit józanon látok. Rengeteg részlet van a világon, bárhol is jársz, – buszon, utcán, mezőn, munkába menet,- ha csak egy pillanatra is megállsz, és nézel. Például, ahogy a szárító kötélen a zúzmarás ruha kezdett felengedni. Olyan volt, mintha párába burkolózott volna. Gyönyörű…. Budapesten a Jászai Mari téren egy néni cipelt két teli szatyrot a kezében. A virágzó hársfa lenyúló ágához érve felemelte fejét a virágokhoz, felágaskodott és beleszagolt. Annyira aranyos volt!
Jövőbeli terveid?
Szeretek embereket, arckifejezéseket ábrázolni. Az akt festés lesz a következő a sorban, már rég készülök rá.
Sok sikert kívánok a munkádhoz!
/Szücs Katalin/