Nőnap (március 8.) alkalmából bemutatok néhány ír hölgyet, akik sokat tettek azért, hogy a női egyenjogúság tért nyerjen a vallási dogmáktól fulladozó, önállóságáért küzdő Írországban.

Maud Gonne (1866-1953) ír színésznő, az ír függetlenségért és a nők egyenjogúságért harcoló politikai aktivista, a Nobel-díjas William Butler Yeats szeretője volt. A több mint 180 cm magas, bronzhajú, fékezhetetlen természetű szépség több mint 20 éven át a költő múzsája volt. Yeats hiába kérte meg többször is az ő pre-rafaelita istennőjének a kezét, Maud következetesen kikosarazta. Döntését azzal indokolta, hogy a költőknek nem szabad megházasodniuk, mert a házasság unalma megöli az ihletet.

Maud három gyermeket szült. Georges, az első, néhány héttel azelőtt született, hogy Maud és Yeats találkoztak. Yeats sokáig nem is tudott a gyerekről, majd Maud azt hazudta, hogy örökbe fogadta. Georges valójában egy viszony következményeként fogant, melyet Maud Lucien Millevoye nacionalista politikussal folytatott, aki 16 évvel idősebb volt nála. A kisfiú egyéves korában meghalt, amit nagyon nehezen dolgozott fel az anyja. Gyászában az okkultizmus és a lélekvándorlás felé fordult, majd két évvel Georges halála után újra felvette a kapcsolatot a politikussal, és arra kérte, szeretkezzen vele fiúk kriptájában. Maud abban bízott, hogy az így fogant gyermekben imádott elsőszülöttje fog újjászületni. A temetői légyott után Maudnak kislánya született, Iseult. Lányával soha nem volt jó a kapcsolata, egy időben még arra sem volt hajlandó, hogy a lányának nevezze. Amikor Iseult 18 éves lett, különleges barátság alakult ki közte és Yeats között. Anyja után ő is a költő múzsája lett, sőt, Yeats (Maud engedélyével) az ő kezét is megkérte, de Iseult kikosarazta.

Maud csalódott az okkultizmusban, és áttért a katolikus hitre. John MacBride felesége lett, akit az 1916-os húsvéti felkelés alatt lelőttek. Házasságukból született Maud harmadik gyermeke, Seán, aki később az IRA vezérkari főnöke volt, parlamenti képviselőként, majd külügyminiszterként is tevékenykedett. Munkáját Nobel-békedíjjal és Nemzetközi Lenin-békedíjjal ismerték el.

Maud a végrendeletében kikötötte, hogy Georges babacipőivel együtt temessék el.

Countess Constance Markievicz (1867-1927): arisztokrata származású politikus, forradalmi nacionalista, szüfrazsett és szocialista. Egy lengyel gróf felesége volt, és az első nő, akit beválasztottak a brit parlamentbe.

1893-ban Londonban tanult, akkor csatlakozott a National Union of Women’s Suffrage Societies-hez (NUWSS), 1896-ban testvérével (Eva) megalapította a Sligo Women’s Suffrage Association–t, tagja volt a forradalmi Daughters of Ireland szervezetnek, 1908-tól pedig a Sinn Fein pártnak. Az ír függetlenségért folytatott tevékenysége miatt négyszer került börtönbe árulás vádjával. Többek között olyan fogolytársai voltak, mint Maud Gonne. A húsvéti felkelés leverése után halálra ítélték, de női mivolta miatt nem végezték ki. Amikor 1918-ban parlamenti képviselőnek választották, azért nem tudta ténylegesen elfoglalni a helyét, mert börtönben ült. 1919-ben az Irish Assembly első női tagja volt. Utolsó börtönbüntetése alatt éhségsztrájkba kezdett, egy hónap múlva szabadon engedték. Beválasztották az Ír Szabad Állam parlamentjébe, de megint nem tudott megjelenni, ezúttal vakbélgyulladás miatt, amely korai halálához vezetett.

Elveiért feladta a származása nyújtotta kényelmet és biztonságot. Százakra főzött és ingyen levest osztott, vagy hátán cipelte a szenes zsákokat a nyomorgó dubliniaknak. Gyakorlatias nő volt, aki szerette a kézifegyvereket, melyek használatát tanította is. A nőket arra buzdította, hordjanak rövid szoknyát, kényelmes csizmát, és hagyják az ékszereket, fölösleges cicomát, inkább szerezzenek be egy revolvert. Mindent feladott Írországért, többek között egyetlen gyermekének (Maeve) nevelését is az anyjára és nevelőnőkre bízta. Nem ápolt vele szoros kapcsolatot. 1916 után férjével is mindössze két alkalommal találkozott, 1924-ben, majd 1927-ben, amikor haldoklott. Elutasította, hogy külön szobát kapjon a kórházban, nem kért különleges bánásmódot. Koporsóját több ezres tömeg kísérte utolsó útjára.

Eva Gore-Booth (1870-1926): ír költő, szüfrazsett, munkásmozgalmi aktivista, Constance Markievicz húga. Előkelő szülei révén jómódban nőtt fel, de már gyermekként zavarta a környezetében tapasztalható társadalmi egyenlőtlenség.

Velencében megismerkedett Esther Roperrel, akivel egész hátralévő életükben együtt éltek és dolgoztak. Kapcsolatuk jellege nem volt egyértelmű a külvilág számára, de fennmaradt leveleik szerelemre engednek következtetni. Munkájuk gyümölcseként megerősödött az ipari munkásnők jogaiért és a nők szavazati jogáért folytatott küzdelmek közötti együttműködés. Egy ideig munkába is állt, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen a munkásnők körülményeiről.

Aktívan szerkesztette az Urania magazint, amely nőjogi témák mellett progresszív modorban írt a nemiségről és a szexuális orientációról. Amikor a testvérét halálra ítélték, küzdött a halálbüntetés eltörléséért, s a börtönben uralkodó körülmények javításáért. 1926-ban rákban halt meg.

Mary Robinson (1944- ): ír politikus, jogász, Írország első női köztársasági elnöke. Tanulmányait a Trinity College-ban, a King’s Inns-en és a Harvardon végezte. 1969-től a University of Dublin jogászprofesszora, és az ír szenátus tagja. 1990 és 1997 között foglalta el a köztársasági elnöki széket.

Két hónappal a mandátuma lejárta előtt lemondott, hogy elfoglalhassa új pozícióját az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosaként. Az ENSZ-től való távozása után az Institute for Human Rights and Business elnöke és a University of Dublin kancellárja lett. Jelenleg számos további szervezet tagja és/vagy elnöke, pl. Council of Women World Leaders. Szerte a világban előadásokat tart az emberi jogokkal kapcsolatban. Kitartó munkájával elnyerte az Amnesty International’s Ambassador of Conscience Award-t.

1970 óta Nicholas Robinson felesége, három gyermek édesanyja.

Mary Kenny (1944- ): ír szerző, drámaíró és újságíró, az Ír Női Felszabadítási Mozgalom alapító tagja. Tevékenységének középpontjában a női egyenjogóság áll.

1971-ben 46 feminista társával Dublinból Belfastig utazott, hogy fogamzásgátlót vegyen, amely akkor még illegálisnak számított Írországban. Egy rakás Durex csomaggal felpakolva érkeztek vissza Dublinba, és a televízióhoz fordultak, hogy felhívják a figyelmet arra, ne engedjék az emberek, hogy egy olyan elmaradott vallási eszme uralja az életüket, mely szerint a születésszabályozás erkölcstelen. Nyolc évvel később győzedelmeskedett az ügyük. Ekkor módosították az alkotmánynak azt az 1937-ben írt részét, amely addig a válást és bármilyen típusú fogamzásgátló használatát illegálisnak minősített.

Mary napjainkban is rendszeresen publikál. Véleménye szerint a terhesség a természet játékszerévé teszi a nőt. 1974 óta Richard West író, újságíró felesége volt, egészen férje 2015-ös haláláig. Mindkét gyermekük újságíró lett.

További hölgyekről olvashatsz itt: http://womensmuseumofireland.ie/articles