…hogy kifejezzük a lelkünkben gyulladó fényt, annak örömét, hogy élünk, és ezt próbáljuk visszaadni a világegyetemnek, hogy igen, tudunk róla, hogy tőle kaptuk az életet! Ahogy az anya és gyermek között van egy lelki kapcsolat, amit például a mosoly közvetít, akkor így az élő ember és az élő világegyetem közötti kölcsönhatás is valóságos. Tehát nem attól változik meg a világ fejlődése, hogy kigyulladnak a karácsonyfán a gyertyák, és a gyertya melege megváltoztatja a csillagok fejlődési ütemét. Az igazi folyamat az,amit belül, a lelkünkben érzünk. S ha ezt az érzést igazán átéljük, akkor az kigyújt valamit a világegyetem lelkében is.”
Egy évvel ezelőtt Grandpierre Atilla nyomán ezekkel a szavakkal köszöntöttem az olvasókat a Cultur Cafe oldalán. Karácsony táján lelkesen olvastam a csillagász sorait, mert minden szavával azonosulni tudtam. Gondolatmenete, amivel tudományosan élő minőségbe öltöztette az ember és világegyetem kapcsolatát örömmel töltött el. Mint ahogyan a fenyőfa szimbolikus mivoltának magyarázata is.
A fenti idézetet követve rájöttem valamire, és úgy döntöttem, jövőre erről szól majd az ünnepi szó.
Tavaly nem volt karácsonyfánk. – Gyertek megmutatom az igazit! – mondtam családtagjaimnak, és követtek, ki az utcára. Itt van a karácsonyfa eleven élő voltában – mutattam az égre, ahol a felhők láttatni engedtek egy-két apró csillagot. Ennél szebbet és valóságosabbat nem tudunk készíteni. És ez az év minden napján a miénk. Csak körbe kell tekintenünk és tudni, hogy a szimbólum helyett kéznyújtásnyira van az eredeti. Mitöbb, magunk is részei vagyunk.
Boldog karácsonyt az ég alatt!
Ne feledjük ezt, amikor gyönyörködünk a gyertya fényeiben!

/Szücs Katalin/