1925-ben helyezték el az első nyilvános telefonfülkét Írországban, pontosabban Dublinban a Dawson Streeten. Ezután sorra telepítették őket, és hosszú évtizedekig meghatározó szerepet töltöttek be a sziget hétköznapjaiban. Nemcsak az Amerikába emigrált családtagokkal való kommunikációra használták, vagy hogy kihívják az orvost, hanem fontos találkahely is volt. Az idősebbek úgy emlékeznek, ha egy-egy telefonfülke beszélni tudna, sok romantikus és erotikus sztorit oszthatna meg velünk. A fiatalok szerettek itt öszebújni, ahol szülői ellenőrzés nélkül, szabadon élvezhették egymás társaságát, de az is gyakori eset volt, hogy a párok az eső elől egy telefonfülkébe menekülve találtak egymásra.

A 80′-as, ’90-es években korszerűsítették, felújították a telefonfülkéket, ám a következő évtizedben a mobiltelefonok térhódításával népszerűségük egyre csökkent. Sok telefonfülke az enyészeté lett. Az emberek egyszerűen elfelejtkeztek róluk, miután haszontalanná váltak. Jelenleg mindössze fél tucat működő, eredeti telefonfülke áll Írországban. Annak ellenére, hogy vannak, akik szeretnék, hogy fennmaradjanak, felújítják és újra felállítják őket (csak a fülkét), lassan mind el fog tűnni. Finnországban, Belgiumban, Svédországban, Dániában és Jordániában már teljesen felszámolták őket.

2009-ben az írek a Bye Bye Now című rövidfilmben állítottak örök emléket a telefonfülkéknek, mely számos nemzeti és nemzetközi díjat nyert. A film készítői arra kérték az embereket, meséljék el telefonfülkés élményeiket. A film megtekinthető itt: Bye Bye Now

Ha a szigeten utazgatva belebotlasz egy telefonfülkébe, gondolj arra, mennyi mindent tudna mesélni neked, és jusson eszedbe, lehet, legközelebb, amikor arra jársz, már nem lesz ott.